calendar-4x6

Hadd kezdjem ezt a témakört azzal, hogy elmesélem, mennyire szeretem azokat a bókokat, amiket az „elsőmasszázsos” vendégeimtől kapok. Illetve nem én, hiszen természetesen ezek az elismerő szavak nem nekem, hanem a masszázsnak, de még inkább annak az érzésnek szólnak, amit a masszázs kivált. „Jaaaj, ezt minden nap el tudnám viselni!” „Ha nyerek a lottón, leszel a személyi masszőröm?” „Hú, lehetne inkább mégis másfél órás egy helyett?” „Ugye nem jön már több vendéged, mert nem akarok leszállni, itt alszom.” 😀 Rengeteg hasonló megnyilvánulást gyűjtöttem össze az évek alatt, itt elolvashatsz belőlük egy csokorra valót:

{Jaj, úgy élvezem én a masszázst című cikk linkje}

Szóval, miután megvolt az első masszázsélmény, mindenki érzékeli, hogy ebből nem volt elég egy. Ilyenkor el szoktam mondani, hogy a testünk azért küldi ezt a „még-még-még” jelzést, mert jól tudja, hogy a hosszan tartó hatás érdekében rendszeresen kell masszíroztatni. 🙂 Jó, de mégis milyen rendszerességgel? Hetente? Kéthetente? Havonta egyszer? Nagyon jó kérdés!

Egy orvos által előírt terápia esetén természetesen fontos az előírt alkalmak számának pontos ütemezése. Már kialakult, meglévő betegségeket, elváltozásokat kezelnek ily módok gyógymasszőrök és egyéb terapeuták rendelőintézetekben, gyógyfürdőkben.

Az egészség megőrző masszázsok esetében azonban -mint amilyeneket mi is végzünk a Stúdióban- véleményem szerint nem helyénvaló előírni, milyen időközönként kell megjelenned. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne volna javaslatom számodra. Az eddigi tapasztalataim alapján azt tartom a leghatékonyabbnak, ha Veled együtt, közösen határozzuk meg, mi lesz a legmegfelelőbb számodra. Hogy hogyan?

Válaszképpen megismételném:

a testünk jelzéseket küld nekünk.

Mindenki érzékeli az első masszázsa után a „még” jelzést. Nem viccelek, a test tényleg „szól”, ha valamire szüksége van és ezt egyáltalán nem nehéz felismerni. Gondolj arra, hogy például időnként megkívánsz bizonyos ételeket. Ugye, milyen egyszerű, semmi ördöngösség?

Innentől már egyszerű a feladatod. Nincs más dolgod, mint az első masszázsod után figyelni ezekre a bizonyos jelzésekre. Hidd el, csalhatatlanul tudni fogod, mikor jött el az ideje a második alkalomnak. Na, ekkor kell bejelentkezned hozzánk új időpontot kérni és ne félj, biztosan nem kell heteket várnod a következő masszázsodra, nincs olyan hosszú várólistánk, mint ahogy azt például az egészségügyben megszokhattuk. 😀 És most jön a legérdekesebb rész: a harmadik, a negyedik, az ötödik, stb. alkalommal is ugyanannyi időközönként fog jelentkezni az inger, hogy újra bejelentkezz.

Itt akár telefonálás nélkül, online is foglalhatsz magadnak időpontot:{időpontfoglaló linkje}

Igen, ennyire egyszerű. Ezzel az egyénre szabott módszerrel szoktuk meghatározni, hogy kinek milyen időközönként célszerű masszíroztatnia. Vannak, akik havonta egyszer jönnek el egy komplex, teljes testre kiterjedő (értsd: fejbúbtól talpig) KoroKan masszázsra, mert így esik jól nekik. Vannak vendégeim, akik minden héten egyszer igénylik a hátmasszázst és alkalmanként, például két-vagy háromhavonta egyszer 60 perces masszázst kérnek. Egy szó, mint száz:

mindenféle kombináció szóba jöhet, ha Te is szereted inkább megelőzni a bajt, mintsem később szenvedni valamilyen betegséggel.

Természetesen bármelyik masszázsunkat választhatod a 16 közül, de ha bizonytalan vagy, akkor javaslom, próbáld ki először a félórás hátmasszázst, ígérem, igyekezni fogunk megszüntetni a derekadban, válladban levő feszültségeket, nem fog fájni és nagyon fog tetszeni. 🙂

{hátmasszázs linkje}

0
    0
    Kosár